loader image

2020.09.22-én megtartottuk harmadik webináriumunkat, amelyben egy kifejezetten aktuális témát, a munkahelyi közösségépítés fortélyait jártuk körbe, valamint bemutattuk legújabb fejlesztésünket is, a Közösségek funkciót. Ha lemaradtál róla, vagy csak szeretnél többet megtudni arról, hogyan érdemes erősebbé kovácsolnod a munkahelyi közösségeket, olvasd el a beszámolónkat!

A kultúra megeszi a stratégiát reggelire.

Peter Drucker vezető tanácsadó

Vagyis a vállalati stratégia mindig annyit ér, amennyire erős a céges kultúra. Téved, aki azt hiszi, hogy ki lehet úgy dolgozni hatékony üzleti és vállalati stratégiát, hogy a munkavállalók egyáltalán nincsenek bevonva a cég életébe, nincsenek elkötelezve és megfelelően motiválva, hiszen a kultúra nemcsak a vezetőkön, de az embereken is múlik. A közös siker eléréséhez az út a munkatársakon át vezet, akiknek a folyamatos visszajelzéseik és a bevonásuk a hatékony szervezeti működés építőkövei.

Második (vagy inkább első?) otthon

Az életünk során átlagosan több mint 75.000 órát töltünk a munkahelyünkön. Ez azt is jelenti, hogy sokszor többet látjuk a munkatársainkat, mint a barátainkat. Éppen ezért a jó csapat, a családias légkör és a támogató környezet a munkahelyen mindennél előrébb való.  Az eddigi elkötelezettségméréseink és belső employer branding projektjeink eredményei arra világítottak rá, hogy a munkavállalók 39%-a szerint a jó csapat és az összetartó közösség ellensúlyozhatja a rosszabb munkakörülményeket is (bér, rossz vezető). A több mint 5 éve a munkaerőpiacon lévő fehérgalléros, azaz szellemi munkát végző dolgozók 78%-a  akkor köteleződik el leginkább egy munkahely mellett, ha jó a csapat.

Ezért megkerülhetetlen, hogy erős munkahelyi közösségeket építsünk

Ahogy látható, a munkahelyi közösségnek hatalmas megtartó ereje van. De nemcsak a már meglévő munkatársak céges identitásának kialakításában jelentős a közösségek szerepe, hanem segíti az új belépők beilleszkedését is. Emellett az erős informális munkahelyi kapcsolatok motivációt is adnak. A motivált dolgozók pedig szívesebben és aktívabban járulnak hozzá a vállalati célok teljesítéséhez. A szervezeten belüli előnyök mellett, a vállalat piaci megítélését is jobbíthatják az erős közösségek, hiszen azoknak a munkahelyeknek, amelyekben kifejezetten nagy hangsúlyt fektetnek az emberekre és a csapatra, hamar híre megy.

Nem érdemes felülről elindulni

Bár a management és a HR gyakran igyekszik mindent felülről kontrollálni, a közösségépítés esetében célravezetőbb lazábbra venni a gyeplőt, és teret engedni az önszerveződő csoportoknak. Ehhez elengedhetetlen, hogy olyan szervezeti kultúrát alakítsunk ki, amelyben szabadon elmondhatja bárki az ötletét, véleményét, valamint sarkallja és hirdeti a vállalati élet felpezsdítését. Ez egyfajta vállalati nyitottságot igényel, valamint a megfelelő időbeli és anyagi források biztosítását. Ahhoz pedig, hogy a munkavállalók aktívan kommunikáljanak és fenn tudják tartani a kapcsolatot, érdemes erre egy dedikált platformot is biztosítani számukra.

Közösségépítési best practicek

Az alábbiakban mutatunk néhány már jól bevált ötletet és stratégiát, amikkel hatékonyan szervezhetők közösségekbe a munkavállalók. Fontos megjegyezni, hogy minden szervezet más és más, így ezeket az ötleteket érdemes nem tökéletesen lemásolható receptekként felfogni, hanem egyfajta inspirációként a közösségépítés útján.

1. Storytelling, avagy ismerjük meg cégünk emberi oldalát!

A storytelling támogatja, hogy jobban megismerjék egymást a kollégák, jobban tudjanak kapcsolódni egymáshoz, felszínre kerüljenek a hasonlóságok és a szinergiák.

  • Munkavállalói vlog/blog: Minden héten felteszünk egy adott kérdést, amelyet meg kell válaszolnia az aktuális kihívottnak. Miután elkészült a videó és publikálva lett, kihívják a következő jelöltet szintén egy kérdés megválaszolására. 
  • Ez természetesen sima bejegyzés-folyam formájában is működik, valamint úgyis, hogy a HR/vezetők nevezik meg a kihívottakat adott hónapra, hétre.

2. Közvetlen kapcsolat a vezető és a munkavállalók között

Ne csak a kollégák közt, hanem a vezetőség és a munkatársak között is építsünk közvetlen hidat. Erre jó példa egy CEO fórum vagy vlog létrehozása.

  • Minden munkavállaló felteheti a kérdéseit közvetlenül a vezetőhöz, aki írásban vagy videó formájában válaszol.
  • Lehetőséget teremt arra, hogy a vezető közvetlenül juttassa el a legfontosabb információkat és bejelentéseket a kollégákhoz, akik ezekre azonnal reagálhatnak is.

3. Amire büszkék vagyunk

Lényege az elismerés és a pozitív visszajelzések kultúrájának erősítése a szervezeten belül. Az elismerés nemcsak arra hat pozitívan, aki kapja, hanem mindenki másra is, aki osztozik benne.

  • Egyrészt HR és management oldalról bemutathatjuk a kiemelkedően teljesítő kollégákat, a vállalati sikereket és mérföldköveket.
  • Másrészt a munkavállalók közvetlenül oszthatják meg egyéni és csoportos sikereiket is, amelyeket a közösségeken belül ünnepelhetnek meg, valamint ismerhetik el egymás teljesítményét.

4. Tudásbázis

A munkavállalók megoszthatják egymással azokat a kurzusokat, könyveket, cikkeket, tudásanyagokat és szakmai rendezvényeket, amelyek segítik a szakmai fejlődésüket.

  • Érdemes területenként, munkakörönként, csapatonként létrehozni egy-egy tudásbázist, hogy a tudásanyagok jól szegmentáltan kerüljenek feltöltésre.

5. CSR

A munkatársak különféle helyi vagy országos társadalmi kezdeményezésekre tudják felhívni egymás figyelmét, valamint ők maguk is szervezhetnek olyan programokat, amelyekkel nemcsak a közösséget építik, de a társadalomért és a környezetért is tudnak tenni.

  • Adománygyűjtés: szezonálisan pl. iskolakezdéskor, karácsonykor cipősdoboz akció; az év folyamán bármikor: használtruha-gyűjtés rászoruló családoknak, menhelyek számára adományok gyűjtése
  • Környezetvédelem: szemétszedési akció meghirdetése vagy ahhoz való csatlakozás, ültess fát mozgalomhoz csatlakozás, a munkahely zöldebbé tétele közösen: növények ültetése, közös gondozása, szelektív kukák kihelyezése, a cég karbonlábnyomának csökkentése különféle aktivitásokkal

6. Szabadidő

A hasonló szabadidős tevékenységeket végző munkatársak megoszthatják élményeiket, ajánlhatnak egymásnak programokat, vagy épp közösen szervezhetnek kihívásokat, versenyeket.

  • Gasztronómia: receptverseny és főzéssel kapcsolatos kihívások a konyha ördögeinek
  • Játékok: társas- és számítógépes játékok ajánlása az örök gyerekeknek
  • Könyvek: könyvajánlók az olvasás szerelmeseinek
  • Filmek és sorozatok: film és sorozatajánlók az otthoni mozi kedvelőinek
  • Utazás: hazai és külföldi utazási tippek, élménybeszámolók, program- és szállásajánlások a világjáróknak

7. Sport

Kapcsoljuk egy közösségbe azokat, akik életében központi szerepet tölt be a sport. Ezek a csoportok nemcsak a közösségépítést segítik, de az egészségmegőrzés szempontjából is kiemelten fontosak.

  • Érdemes létrehozni a vállalaton belül a legnépszerűbb sportnemekre külön-külön csoportokat, hogy célzottan tudjanak egymásra találni ugyanazon sport művelői.
  • Ezekben a csoportokban a munkavállalók megoszthatnak egymással sportolási tippeket, de akár közös programokat is szervezhetnek pl. közös foci, hétindító jóga stb.
  • +1 tipp: Sportfogadás csoport: bizonyos meccsek végkimenetelére licitálhatnak a kollégák

Digitális eszköz a közösségek építésére

A Blue Colibri App legújabb funkciójával a közösségépítés egyszerűbb mint valaha. Létrehozhatunk bármennyi csoportot érdeklődési terület, hobbik, szakmai irányultság alapján, amelyben a munkavállalók szabadon oszthatnak meg tartalmakat, legyen szó sima bejegyzésekről, videókról, képekről. A kollégák reagálhatnak egymás bejegyzéseire, meghívhatnak másokat is a releváns csoportokba, sőt, ők maguk is megszervezhetik és kialakíthatják saját közösségüket.

Ha szeretnél mélyebb betekintést nyerni a Közösségek funkcióba, kérj tőlünk ingyenes demót!


Tarts velünk legközelebbi webináriumunkon!

Fókuszban az onboarding folyamatok és a képzési rendszer digitalizálása!

📚 Hogyan digitalizálhatóak az onboarding folyamatok, az oktatások és a teljes képzési rendszer visszamérhető eredményekkel?

📱 Hogyan lehetséges az új kollégákat sikeresen beléptetni és „távirányítani” az otthoni munkavégzés során?

📊 Hogyan lehet az új belépők beilleszkedését vagy a meglévő munkatársak képzését tervszerűen végrehajtani?

📅 Időpont: 2020. október 13. kedd 14:00-14:45

🖥️ A webinárium felülete: Microsoft Teams

🎫 A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött!