loader image

A jelenlegi megváltozott munkaerőpiaci helyzetben minden cég igyekszik a lehető legtöbb munkavállalót magához vonzani. Ehhez súlyos pénzeket költenek az employer brandingre a kiválasztás kezdeti fázisaiban, majd a belépést követően drasztikusan csökken az új munkavállalóra fordított figyelem. Pedig nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy toborzási folyamat nem ér véget a munkába állással.

A munkáltatói márkaépítés és a jelöltélmény nemcsak a jelöltek megtalálásának szempontjából fontos, az új szemlélet a teljes munkavállalói viszonyba beépítve a céget hosszú távon versenyképessé teheti. A Profession.hu legújabb kutatásában annak járt utána, hogyan látják a hazai cégek: megtalálni, vagy megtartani nehezebb ma a munkaerőt, illetve hogyan folytatódik az jelöltélmény a munkába lépés első napjától.

A megfelelő onboarding segíthet

Ugyan a felmérés szerint minden második ügyfélnek van kialakult onboarding folyamata, de többségüknek ez csak az ‚alapcsomagot’ jelenti: bemutatást, adminisztrációt, munka-, tűzvédelmi oktatás és betanítást, tehát mindent, ami a mielőbbi munkavégzés megkezdéséhez feltétlenül szükséges. Az esetek felében ezeken felül már arra sem szentelnek időt, hogy bemutassák a vállalat történetét, és a különböző szervezeti egységeket.

93 százalékuk semmilyen onboarding folyamatot támogató szoftvert, programot nem használ.

A próbaidő alatt többnyire nem kap visszajelzést a munkavállaló, illetve a próbaidő lejártával is mindössze a cégek fele ad értékelést a dolgozó addig teljesítményével kapcsolatban.

Holott óriási szerepe van az integrációnak és a bevezető képzésnek.

Sokszor egy kevés – vagy a szokásosnál kicsivel több – figyelem rengeteget mozdít az együttműködések minőségén.

A szervezeteknek pedig ugyanúgy szükségük van a dolgozói visszajelzésekre, még ha erről hajlamosak is néha megfeledkezni.

„Megdöbbentő, hogy hány vállalkozás (különösen a B2C üzletágakban) képes 101 dolgot elmondani a fogyasztóikról, a saját munkavállalóikról viszont semmit – idézte a Harvard Business Review (HBR) a Chartered Institute of Personnel and Development (CIPD) elnökét, Peter Cheese-t. – Ezeknek a vállalatoknak fel kellene használniuk a marketinganalitikára épülő lehetőségeiket a munkaerő irányába is, hogy több fronton javuljanak, kezdve a megtartással, a bevonással és a mozgósítással.”

A legtöbb cég igyekszik mindent megtenni a munkaerő megtartásáért

A Profession.hu kutatásában résztvevő cégek 6 százaléka gondolja csak úgy, hogy az onboarding folyamatnak semmilyen jelentősége nincs. Az általános megítélés szerint a beléptetés folyamata segíti a gyorsabb beilleszkedést (69%), és fontos szerepe van első pozitív benyomás kialakulásában (65%), ami a próbaidő alatt meghatározó is lehet. Meglepő, hogy a cégeknek mindössze 46 százaléka gondolja úgy, hogy a megfelelő onboarding hatással lehet a hatékonyabb munkavégzésre, vagy a munkavállaló megtartására. Többségük úgy véli (70%), megtesznek mindent azért, hogy meg tudják tartani (az arra érdemes) kollégákat. Ők elsősorban a kommunikációra, és másodsorban a juttatásokra helyezik a hangsúlyt. Azok a cégek, akik saját bevallásuk szerint nem tesznek meg mindent az új munkavállalók megtartásáért, elsősorban a mentorálást és a visszajelzések hiányát nevezték meg legfőbb problémaként. Ők úgy ítélték meg, hogy az első 3 hónapon belül fordíthatnának nagyobb figyelmet és gondoskodást az új kollégára. Ebben az időszakban a lemorzsolódás  a cégek 15 százaléka szerint gyakori, 33 százalékuk szerint pedig átlagos.

A kutatás eredményei alapján egyértelmű fejlődés érezhető az itthoni vállalatoknál is. A visszajelzések gyűjtése a kollégák elvárásairól, a munkavégzés körülményeiről, véleményükről minden eddiginél fontosabb jelentőséggel bír.


Hogy ne maradj le semmiről, kövess minket a közösségi médiában: